ERP bevezetéssel kapcsolatos félelmek és megoldások

A cégvezetők ERP bevezetéssel kapcsolatos félelmei


Az elmúlt évek statisztikai adataiból kiderül, hogy az ERP implementációk jelentős része eredménytelenül zárul. A sikertelenség miatt érzett aggodalmak hatására sok cégvezető el is veti a bevezetésre irányuló javaslatokat, melyek akár érkezhetnek a dolgozóktól is. Cikkünkben összeszedtük a leggyakoribb okokat, amelyek miatt vezetői szinten akadhatnak el ezek a projektek.

 

Félelem a sikertelen bevezetéstől

A sikertelen bevezetésekről szóló hírek miatt sokan félnek belevágni egy vállalatirányítási rendszer megvásárlásába, bérlésébe. Nyilvánvaló, hogy egy cégvezető nem szívesen invesztál egy olyan magas kockázatú ügyletbe, melynek kétséges a végkimenetele.

Annak érdekében, hogy a projekt eredményessége mérhető legyen, definiálnunk kell a céljainkat, majd meg kell határoznunk azt is, hogy ügyvitelünk mely területeit szeretnénk javítani az ERP-vel. Egy vállalatirányítási rendszer kiválasztása esetén fontos információ, hogy a szoftver segített-e már hasonló tevékenységű vállalkozásoknak nehézségeik leküzdésében vagy mutatóik javításában.

Dolgozói ellenállás

Sok esetben nem a vezetés, hanem a dolgozók hiúsítják meg a bevezetési projektet. Természetes, hogy kezdetekben többletmunkával jár egy rendszer bevezetése. Kétségtelen, hogy a ráfordított pénz és energia később ugyan megtérül, ám ezt az oldalát a munkavállalók nem mindig látják, vagy nem veszik figyelembe.

A fenti problémára megoldás, ha a rendszert nem egyszerre, hanem szakaszosan, működési területenként vezetjük be. Ekkor munkatársainkat kevesebb feldolgozandó információ és új impulzus éri, így az ERP-vel szemben tanúsított ellenállásuk is csökken.

Ne feledjük, hogy a szoftverrel egyúttal beszállítót is választunk! Ha a fejlesztő cég segítőkész, nyitott az együttműködésre és könnyen elérhető, az komoly segítséget jelenthet kollégáink motivációjának megtartásában.

A rendszer bevezetésének költségei és a ráfordítandó idő

Gyakori félelem, hogy a bevezetés túlságosan elhúzódik és költséges lesz. A témában végzett kutatások is alátámasztják az ilyen jellegű aggodalmakat. A statisztikai beszámolókból kitűnik, hogy az ERP-t bevezető cégek kétharmadánál - az előzetes becslésekhez képest - hosszabb időbe telt és drágább is volt a projekt megvalósítása.

Az iterációk pontos meghatározásával és ellenőrzésével elkerülhetők az ilyen jellegű problémák. A legjobb, ha már a bevezetés elején bevezetési- és költségvetési tervet kérünk beszállítónktól.

A felső- és középvezetők általában nem biztosak abban, hogy valóban megéri pénzt költeni egy vállalatirányítási szoftverre. Elsősorban a költségeket látják benne, a pénzügyi megtérülés lehetőségének felismerése nélkül.

Fontos, hogy nyitottak legyünk a rendszer előnyeinek megismerésére. Ha saját vagy dolgozói kezdeményezésre tájékozódunk a piacon, érdemes olyan rendszert keresni, ahol teljesen transzparensek a költségek és határidők, illetve, ahol jártasak a hasonló tevékenységű cégeknél történő ERP bevezetésben. Egy ilyen cég akár korábban nem is remélt előnyökre és kiaknázható lehetőségekre hívhatja fel a figyelmet!

Félelem a kezdeti önálló rendszerhasználat nehézségeitől

A vállalatok felénél legalább 60-90 napig működésbéli lassulást okozhat az új rendszerre történő átállás. Az ilyen jellegű problémákat minden vezető szeretné elkerülni.

A kockázatok minimalizálása érdekében érdemes forgatókönyveket készíteni a várható nehézségek kezelésére.

 

Az általunk fejlesztett PEAS Vállalatirányítási Rendszerhez szakszerű elméleti és gyakorlati oktatást nyújtanak tapasztalt vállalatirányítási szaktanácsadóink. Az ERP bevezetése gördülékenyen valósulhat meg cégében, és az ezzel járó előnyök is egyértelműen érzékelhetőek a vállalati működésben. Az IKRON közel 200 rendszert telepített már ügyfelei részére, akik megelégedéssel használják a PEAS-t.

Akik a PEAS Vállalatirányítási Rendszert használják...

Nagyobbak. Kereskedők. Gyártók. Szolgáltatók...
  • PEAS referencia-Tensus
  • peas referencia optimum solar
  • mega-sped-peas referencia
  • Purák - Földgéptrans -PEAS referencia
  • Filantrop -PEAS referencia

IKRON FEJLESZTŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. erdeklodopeas.hu +36 20 375 8384 +36 62 552 465